2012. február 9., csütörtök

Alakformálás otthon

Sziasztok!

Ahogy említettem a 7 random dolog között, ráálltam az alakformálásra, mert nyárra a legjobb formámat szeretném hozni.
Régebben mindig voltak olyan időszakok az életemben, amikor fejben rengetegszer elterveztem, hogy márpedig addig fogok sportolni amíg csinos nem leszek, de általában ez ennyiben ki is merült. 1-2 hétig rendszeresen csináltam, majd abbahagytam és persze semmit sem értem el.
Jelentem, körülbelül 1 hónapja tornázok, és még mindig lelkes vagyok! :D Előttem lebeg a cél, és a rengetek motiváló kép :D



Meg szeretném osztani veletek a tapasztalataimat, azokat a gyakorlatokat, amik nekem beváltak, és ha ti is ebben a cipőben jártok, mint én, akár el is kezdhetitek :).
Az első fontos dolog, ha valaki belekezd egy ilyen "programba" a helyes táplálkozás, a belénk sulykolt napi 2 liter víz és a diéta. Én már ennél a pontnál megbuktam igazából :D. Legalábbis a diéta résznél. Sosem tudtam egy adott étrendet betartani, de próbálok figyelni arra, hogy mit és mikor eszek. Általában este 6-7 után már csak maximum gyümölcsöt és könnyű ételeket eszem, viszont a nap folyamán azt amit megkívánok, sokszor, kevesebb adagokat.
Azt vallom, hogy nem szabad megvonni magunktól azokat az ételeket, amiket megkívánunk, azzal csak többet ártunk, mint használnánk :).

Heti legalább 3-4 ( valamikor 5, attól, függ mennyi időm van ) alkalommal tornázom otthon és péntekenként konditerembe járok.
Ha elérkezik a jó idő az otthoni tornázást ki fogom egészíteni futással, kocogással,  szabadban elvégezhető gyakorlatokkal.


A legproblémásabb részek a has, a comb és a fenék.
Ezekre kerestem olyan itthon is elvégezhető gyakorlatokat, amik abszolút izomláz szagúak :D
Igazából nem szeretnék túlságosan izmos lenni, mert az abszolút nem nőies, csupán  feszesebb bőrre és pici izomra pályázok.

Mivel nincs jó megfogalmazó képességem, a gyakorlatok leírásához segítségül hívtam a jó öreg Google-t :D.

Először a hasizom-fejlesztésről ejtenék pár szót. Elég sok gyakorlatot kipróbáltam, de ami a legjobban bevált, az a hasprés, különböző változatokban. A sima felülés számomra csak kínszenvedést és nyakfájdalmat okoz, ezért mellőzöm :D.

 A hasprés legegyszerűbb formája, ha egy vékony szivacsra hanyatt fekszünk, térdeinket behajlítva lábainkat talpra húzzuk, kezünket tarkóra tesszük. A törzsünket elég csupán a talajtól 10-15 cm-re eltávolítani. Ügyeljünk arra is, hogy nem csak felemelkedéskor, de a törzsünk visszaengedése közben is hasból dolgozzunk, hasizmunkkal tartsunk ellen. A törzs emelése közben a levegőt fújjuk ki, míg visszaereszkedés közben szívjuk be.

Az edzés végén sose felejtkezzünk meg a nyújtógyakorlatokról!  Legegyszerűbb, ha hanyatt fekve karjainkkal és lábainkkal nyújtózzunk!



A fenék és a comb formálására egyaránt step gépet szoktam használni; ez mindkét testrészt rendesen megtornáztatja. 

A farizom erősítésére ezenkívül guggolást, kitörést és lábemelést, láblendítést szoktam végezni; valamint kardio edzést és jó időben futást alkalmazok.
A combok erősítésére ugyanezek a gyakorlatok is megfelelőek, ezeket szoktam végezni arra is.

A darázsderék elérése érdekében pedig napi 10 percre a jó öreg hulahopp karikát hívom segítségül! :) 

Mutatok pár képet, amiket minden nap megnézek; engem abszolút inspirálnak és arra sarkallnak, hogy ne adjam fel! :)
















Nem tudom, hogy egyáltalán hasznos volt- e ez a bejegyzés, segítettem-e ezzel valakinek; de annyi biztos, hogy mivel ezt megírtam Nektek, még tovább inspirál és motivál, hogy folytassam, amibe belekezdtem! :)





4 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett :D igen, a hasprés a legjobb! :) Én combra, fenékre gyúrok, mert azt nem szeretem magamon:( Heti kétszer járok aerobikra, plusz itthon a taposó gépet nyomom , és persze odafigyelek a helyes étkezésre :) A péntek néha a kritikus... ha elmegyünk bulizni , iszogatni:D hát na' nem vonom meg magamtól az alkoholt :D másnap tartok egy gyümi napot és ennyi:D

    VálaszTörlés
  2. Örülök, ha tetszett :D Mióta tornázol? Volt olyan időszakod, amikor azt mondtad, hogy nem érdekel, abbahagyom ?:D Mivel ösztönözted magad olyankor? Félek, hogy nálam ez lesz :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem segítettél... Mármint motiváltál (még jobban) ezzel a bejegyzéssel :D

    VálaszTörlés