2012. július 17., kedd

Sminktippek szemüveghez I.

Sziasztok!

Már lassan 3 éve, hogy szemüveges vagyok, de régebben nem igazán tudtam arról, hogy szemüveghez másképp kell(ene) sminkelni ( hisz még nem is sminkeltem :) ). Ahogy telt az idő, egyre többet foglalkoztam ezzel a témával, ezeket a tapasztalataimat szeretném veletek megosztani.
Amikor először voltam szemüveget csináltatni, az optikus kirakott az asztalra kb. 40 db. keretet, ami szerinte az én arcformámhoz illett. Nagyon sokáig válogattam, de egyik sem tetszett igazán, így egy egyszerű bordó basic Giorgio Armani keret mellett döntöttem. ( Ez sem volt kedvemre való, durcáskodtam is egy sort, hogy nekem mennyire nem tetszik :D). Az elején, míg újdonság volt, hordtam, de hamar elmúlt a varázsa, és meg is lett a következménye annak, hogy elhanyagoltam. 1,5 év alatt közel 2 dioptriát romlott a szemem.
Kerestem egy képet a régi szemüvegemről. Ez a kép 2008 környékén készült, tehát azt is láthatjátok, mennyit változtam :D



Decemberben csináltattam egy másik szemüveget, aminél a keretet már tudatosan választottam ki. Célirányosan nézegettem őket, igyekeztem az egyszerű, de ugyanakkor nőies és nem feltűnő darabok felé venni az irányt. Ki is választottam egy bronzosat, amit nagyon szeretek! :) Ráébredtem, hogy a szemüveg tulajdonképpen öltöztet, nem kell szégyellni és takargatni sem, pláne nem félrerakni és nem hordani. Mára már annyira megszoktam, hogy szinte üresnek érzem az arcomat, ha nincs rajtam :).
A bevezető után rátérek a témára, amit mára terveztem; vagyis: hogyan is kell sminkelni, ha szemüvegesek vagyunk?
A sminkelésnél figyelembe kell vennünk, hogy milyen is a lencsénk.
  • Ha rövidlátó vagy (mínuszos a szemüveged ), a lencse kisebbnek mutatja a szemeidet, ezért arra kell törekedni, hogy a sminkkel nagyítsd őket. A szemet nem csak a szemsmink, de a megfelelően kihangsúlyozott szemöldök is növeli: ha a szemüveg kerete amúgy is takarja a szemöldököd, a szemöldököd színénél egy árnyalattal világosabb ceruzával az ív felső részét emeld ki.
  • Ha távollátó vagy, szemedet erősen nagyítja a szemüveg, ezért érdemes meleg, matt színeket használnod, hogy valamivel kisebbnek mutassa a szemed.
Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, hogyan sminkelheted nagyobbra a szemed, ha a lencséd mínuszos! A következő posztban pedig értelemszerűen a távollátóknak nyújtok segítséget! :)

Nagyon egyszerű, barnás tónusú sminket készítettem. A "csavar", ami nagyobbá varázsolja a szemet, az a vastag tusvonal! A szemhéj közepétől kezdtem el megvastagítani, és nem húztam hosszú cicavonalat. 







Ha rövidlátó vagy, bátran használhatsz erősebb szemsminket is, erre jó példa a lilás sminkem:




Ha nem szereted a szemüveged, nézd csak meg ezeket a képeket! Sztárok is örömmel hordják és felvállalják, hogy szemüvegesek!










    8 megjegyzés:

    1. Én nem vagyok szemüveges, de pl. szerintem neked is nagyon jól állt a régebbi vastagabb keret :) Ha kéne szemüveg én biztos arra voksolnék! :)

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Én is megszerettem a végére, de az volt vele a fő gondom, hogy pirosas-bordós volt, így nem tudtam mindenhez felvenni sajnos. Ez volt az egyik okom a keretcserére, a másik pedig az, hogy ráültem és eltörtem :D

        Törlés
    2. Nagyon jó poszt volt, szerintem neked nagyon jól áll a szemüveg! én is szemüveges vagyok, kb. annyi ideje, mint te. És pont úgy is jártam,(nem hordtam, aztán hoppá, szépen romlott a szemecském) sajnos én azóta se bírok megbarátkozni a szemüvegemmel, ezért időm nagy részét kontaktlencsében töltöm. Valahogy pont abban az időszakomban történt az "elszemüvegesedésem", mikor sulit váltottam és mindent szarnak hittem... Szóval én is azon vagyok, hogy szokjam meg, hiszen sokkal jobb a szememnek de elég nehezen megy... :-) Bocsi a lelkizésért, de hirtelen rám tört... Asszem, én is elkezdek kísérletezni a sminkekkel szemüvegben, ki tudja... :-D

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Örülök, hogy tetszett ez a bejegyzésem! :) Biztosan neked is nagyon jól áll a szemüveg, hisz nagyon szép arcod van! :) Én nem mernék kontaktlencsét hordani, nagyon félnék a használatától :S:D De egyszer biztos ki fogom próbálni! :)

        Törlés
      2. De aranyos vagy! :-$ Majd egyszer felfedem magam egy bejegyzésben :-D

        Törlés
    3. Tetszik ez a bejegyzés,én is mindig bajban voltam a szemüvegemmel.Ameddig nem kezdtem el sminkelni legalább egy picit,nem is szerettem hordani.Mondjuk én már vagy 7 éve hogy megkaptam,de szerencsére nem sokat romlott a szemem,akkor sem mikor nem voltam hajlandó feltenni.
      Ma már kb létezni sem tudok nélküle.Egyébként nekem is az első kereted tetszik igazán,lehet azért,mert nekem is hasonló van. :D
      Én voltam lencsés,de nagyon szárította a szememet,pedig többet is próbáltam,cseppeztem is,de hiába...

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Lehet nálam is ez volt a baj annó, hogy nem hordtam :D Lehet, ha akkor is sminkeltem volna picit, jobban szerettem volna. Az a jobbik eset, ha nem romlik a szemed. Nekem, mint írtam közel 2 dioptriát romlott.. hű, rossz belegondolni :D. A sok számítógépezés hatására történhetett. Az új szemüvegemre ennek megelőzése érdekében monitorszűrőt is rakattunk. Körülbelül 3 ezer forintba került, de mióta így gépezek a szemem sem könnyezik, tehát jó célt szolgál :)

        Törlés