2012. július 31., kedd

Miért írok blogot ?

Sziasztok!

Anna írásán felbuzdulva úgy döntöttem, én is megfogalmazom azt az 5 pontot, ami miatt úgy döntöttem, blogírásba kezdek :).

Victoria's Secret Show
1. Az első és legfontosabb, hogy régóta vonz a divat, a szépség világa. Mindig adtam a megjelenésemre, (sajnos mára már ez inkább a negatív irányba kezd átfordulni, mert minden helyzetben ragaszkodok a "tökéletes" megjelenéshez, mindig igazgatom a ruhám, a hajam, ami nagyon sok ember idegeire megy.) mindig figyeltem arra, mit mivel párosítok, milyen öltözékhez milyen frizura vagy éppen smink passzol.



2. Körülbelül 2 éve kezdett komolyabban érdekelni a sminkelés. Akkor még nem ismertem a Sminkbox-ot ( vagy akkor még nem is létezett ?:)) ), így a kedvenc blogjaim címét fejből tudtam. Ugyan még nem ismertem túl sokat, főleg a magyar "felhozatal" közül mazsoláztam. Kezdetben a kedvenc bloggerináim : TündiVirágTimiÉvaDorka és Griberli voltak. ( Sajnos Griberli már abbahagyta a blogolást, pedig ő volt az a lány, akiben igazán meg volt a kellő profizmus :) Mindig csodáltam a munkáit!) Persze azóta már tovább bővült a sor, nagyon sok leányzót olvasok :)


3. Főleg az ő hatásukra vágtam neki az írásnak. Kezdetben sokat filóztam rajta - merjem-ne merjem - de végül a "bátorságom" győzött, és azt mondtam, semmit sem veszítek vele :) Ugyan az első blogomat abbahagytam, ( csalódott voltam a kevés látogató és rendszeres olvasó miatt, valamint időhiányban szenvedtem ) létrehoztam a jelenlegit, és nem is állsz szándékomban törölni :). Rengeteg tapasztalatot szereztem, és látom a fejlődést a sminkjeimmel kapcsolatban. Örömmel vágok bele az extrémebb make up-okba, és szívesen kísérletezgetek a különböző stílusirányzatokkal :).


4. Azt hiszem a sminkeléssel kapcsolatos pozitív gondolkodásomat Nektek köszönhetem :). Ti adtok erőt nekem, és a szép kommentjeitekkel tudat alatt is ösztönöztök engem, hogy ne hagyjam abba, folytassam. Nagyon örülök, hogy engem (még) nem találtak meg a "trollok", akik arra hajtanak, hogy megbántsanak másokat és alpári módon a leglehetetlenebb módokon fejtsék ki "véleményüket" egy-egy bloggal kapcsolatban. Kaptam ugyan negatív kritikát, de csak és kizárólag építő jelleggel, normális, emberi módon megfogalmazva! :)




5. A blogolásnak köszönhetően nagyon sok csodás embert ismerhettem meg!:) Úgy érzem a blogolás számomra nem csak a sminkek elsajátításában segített, hanem baráti kapcsolatok kiépítésében is! :))


Képek forrása: Weheartit


Ti mit gondoltok erről? Titeket mi ösztönöz, hogy ne hagyjátok abba ?:)

2012. július 30., hétfő

Essence Miami Roller Girl -02 Miami P'ink körömlakk

Sziasztok!

Mostanában nem jelentkeztem bejegyzésekkel, ennek pedig az az oka, hogy írói válságban szenvedtem. Egyszerűen nem jött az ihlet, és sokszor kedvem sem volt a blogoláshoz. Remélem ez csak pillanatnyi elmezavar, és visszatér a kedvem :D:D

Mára egy Essence lakk teszttel érkeztem. A Miami Roller Girl kollekció Magyarországon még nem kapható, de nekem egy nyereményjáték alkalmával sikerült szert tenni rá ( nem csak a lakkra, a többi termékből is érkezik hamarosan a teszt! :) ). Köszönöm még egyszer a Fairy Floss Beauty blog bloggerinájának, Erikának! :)

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom ez az egyik legjobb lakk, ami valaha a kezembe került!! :))
Az ecset egyszerűen tökéletes! Lapos alakjának köszönhetően pont illeszkedik a köröm formájához, így egyszerűen felvihetjük a színt. Nagyon hamar megszárad, csodálkoztam is rajta! :))
Az árnyalata pink ugyan, én mégis inkább korallosnak mondanám, de ez fényben változik és picit rózsaszínesebbre veszi a figurát. Lássuk a képeket!:








Hogy tetszik? Ti befogjátok szerezni?:)

2012. július 19., csütörtök

Outfit Of The Day

Sziasztok!

Mára egy outfit bejegyzéssel érkeztem. Mivel elég szeles idő volt ezért picit melegebbre vettem a figurát, mert utálok fázni :)


Hogy tetszik?:)

2012. július 18., szerda

Kézzel írott TAG :)

Sziasztok!

Arra gondoltam, én is megcsinálom ezt a kézzel írott kis TAG-et, amit már láttam pár leányzónál :))



Töltsétek ki Ti is! :)

2012. július 17., kedd

Sminktippek szemüveghez I.

Sziasztok!

Már lassan 3 éve, hogy szemüveges vagyok, de régebben nem igazán tudtam arról, hogy szemüveghez másképp kell(ene) sminkelni ( hisz még nem is sminkeltem :) ). Ahogy telt az idő, egyre többet foglalkoztam ezzel a témával, ezeket a tapasztalataimat szeretném veletek megosztani.
Amikor először voltam szemüveget csináltatni, az optikus kirakott az asztalra kb. 40 db. keretet, ami szerinte az én arcformámhoz illett. Nagyon sokáig válogattam, de egyik sem tetszett igazán, így egy egyszerű bordó basic Giorgio Armani keret mellett döntöttem. ( Ez sem volt kedvemre való, durcáskodtam is egy sort, hogy nekem mennyire nem tetszik :D). Az elején, míg újdonság volt, hordtam, de hamar elmúlt a varázsa, és meg is lett a következménye annak, hogy elhanyagoltam. 1,5 év alatt közel 2 dioptriát romlott a szemem.
Kerestem egy képet a régi szemüvegemről. Ez a kép 2008 környékén készült, tehát azt is láthatjátok, mennyit változtam :D



Decemberben csináltattam egy másik szemüveget, aminél a keretet már tudatosan választottam ki. Célirányosan nézegettem őket, igyekeztem az egyszerű, de ugyanakkor nőies és nem feltűnő darabok felé venni az irányt. Ki is választottam egy bronzosat, amit nagyon szeretek! :) Ráébredtem, hogy a szemüveg tulajdonképpen öltöztet, nem kell szégyellni és takargatni sem, pláne nem félrerakni és nem hordani. Mára már annyira megszoktam, hogy szinte üresnek érzem az arcomat, ha nincs rajtam :).
A bevezető után rátérek a témára, amit mára terveztem; vagyis: hogyan is kell sminkelni, ha szemüvegesek vagyunk?
A sminkelésnél figyelembe kell vennünk, hogy milyen is a lencsénk.
  • Ha rövidlátó vagy (mínuszos a szemüveged ), a lencse kisebbnek mutatja a szemeidet, ezért arra kell törekedni, hogy a sminkkel nagyítsd őket. A szemet nem csak a szemsmink, de a megfelelően kihangsúlyozott szemöldök is növeli: ha a szemüveg kerete amúgy is takarja a szemöldököd, a szemöldököd színénél egy árnyalattal világosabb ceruzával az ív felső részét emeld ki.
  • Ha távollátó vagy, szemedet erősen nagyítja a szemüveg, ezért érdemes meleg, matt színeket használnod, hogy valamivel kisebbnek mutassa a szemed.
Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, hogyan sminkelheted nagyobbra a szemed, ha a lencséd mínuszos! A következő posztban pedig értelemszerűen a távollátóknak nyújtok segítséget! :)

Nagyon egyszerű, barnás tónusú sminket készítettem. A "csavar", ami nagyobbá varázsolja a szemet, az a vastag tusvonal! A szemhéj közepétől kezdtem el megvastagítani, és nem húztam hosszú cicavonalat. 







Ha rövidlátó vagy, bátran használhatsz erősebb szemsminket is, erre jó példa a lilás sminkem:




Ha nem szereted a szemüveged, nézd csak meg ezeket a képeket! Sztárok is örömmel hordják és felvállalják, hogy szemüvegesek!










    2012. július 16., hétfő

    Dream Bedrooms

    Hello, Beautiful! :)

    Elterveztem, hogy átalakítom a szobámat. Nagyon unalmas már, elég régóta ugyanúgy néz ki; ezért inspiráció után kutatva bukkantam rá ezekre a szépséges szobákra! :) Annyira jól néznek ki! Biztosan fogok ötleteket "lopni" :) Nézzétek:

















    Nektek melyik a kedvencetek?:)  A Ti szobátok hogy néz ki?:)

    2012. július 15., vasárnap

    Színátmenetes körmök - Első próbálkozás

    Sziasztok!

    Én is megpróbálkoztam a színátmenetes körmökkel. Nem sikerült túl jól, de mivel első próbálkozásom volt, így nem is csodálom:D Biztosan megcsinálom majd több odafigyeléssel más színösszeállítással is :)





    Nektek milyen színekben tetszenek a legjobban a színátmenetes körmök ?:)

    2012. július 13., péntek

    Essence Glam Liner - Teszt és vélemény

    Hi, girls! :)

    Mint említettem a Rossmannban 99 Forintért hozzájutottam egy Essence aranyszínű szemhéjtushoz. Nagyon megörültem neki, ez volt az utolsó darab belőle :) El is hoztam, ma pedig egy tesztet és véleményt írok róla.


    A csomagolás nagyon tetszik. Egyszerű és nincs túlcsicsázva. A kupak elég rendesen gyűjti az ujjlenyomatokat, de ez már csak mellékes :) Nincs köze a tus minőségéhez.


    Az ecset nagyszerű! Pont az ilyeneket imádom! Nagyon könnyű vele dolgozni, se nem túl rövid, se nem túl hosszú szálakból áll. Tökéletes :)




    Először a kezemen próbáltam ki a tust. Itt a színe csodaszép volt! Nagyon reméltem, hogy a szemhéjon is minimum ennyire pigmentált lesz!



    Sajnos ismét csalódnom kellett. A szemhéjon alig látszik belőle valami. Nagyon szomorú voltam mikor megláttam, a kezemen olyan szépséges volt :(.

    Nagyon örülök, hogy a 99 Forintos akció keretein belül jutottam hozzá, többet nem igazán ér meg számomra.

    Nektek meg van ez a tus? Ti szeretitek?



    2012. július 12., csütörtök

    Elfeledett manikűr

    Sziasztok!

    Ma épp nézegettem a telefonomba a képeket, amikor megtaláltam egy régen elkészített manikűrömről egy felvételt :D Nem is emlékeztem már rá. Egyszerű francia manikűr köves gyűrűsujjal megspékelve :)


    Hogy tetszik ?:)

    2012. július 9., hétfő

    ColorTrend total curl szempillaspirál TESZT és VÉLEMÉNY

    Sziasztok, lányok! :)

    Régen is sokat rendeltem sminktermékeket az Avon katalógusból. Szerintem abszolút jók ár/arány értékben, bár nyilván van pár olyan termék, aminek picit borsos az ára a tudásához képest. Legutóbbi rendelésem alkalmával megrendeltem a ColorTrend total curl nevezetű szempillaspirálját. Őt fogom nektek ma bemutatni.



    A csomagolása a megszokott ColorTrend külsőt adja vissza. Ez a kék-fekete színvilág már a védjegyévé vált :D Szerintem nincs gond vele, nem tűnik gagyi-hatásúnak :)

    Ahogy a képen is látható 7 ml terméket tartalmaz. Mindennapos használt mellett sem fog elfogyni túl hamar :)



    A kefe méretét inkább közepesnek mondanám, mint nagynak. Mivel 'totálisan íves és göndör' pillákat ígér, így nem erre számítottam. Látható, hogy egyszerre elég sok festéket vesz fel és nem is jut igazán mindenhová.

    Jöjjenek az előtte-utána képek:


    Előtte: A pilláim elég satnyák, egyenesek és alig van színük :D A spiráltól vártam a megváltást ( na jóóóó, túlzásokba estem :D:D ), lássuk megkaptam-e :



    Utána: .. A válasz : Nem. Sajnos az eredmény nem kápráztatott el. A festék hajlamos összeragasztani a pillákat, ami hatalmas fekete pont. Nem látom, hogy pici ívességet is adott volna a pilláimnak, inkább csak beszínezte.



    Vélemény:

    Ez a spirál számomra nem igazán vált be. Nem kaptam meg az ígért hatást, így olyan egyenes pillákkal rendelkező hölgyeknek, mint én, nem ajánlom. Persze az is lehet, hogy csak nálam nem vált be, lehet másoknak jó célt szolgál :). Az ára 500-800 Ft körül mozog, tehát nem drága termékről beszélünk. Inkább azoknak ajánlanám, akik a természetes szempillákat részesítik előnyben.


    Ti mit gondoltok erről a spirálról? Ti próbáltátok már?